Umberto Eco - A rózsa neve
Az olvasó 
az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban?
A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése.
A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.
„Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: »ez hamis, ez becsapás!«. És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam.”
er dobozban él; ha hullámpapír dobozát a fejére teszi, leér a csípőjéig - ő mindent lát, de maga láthatatlan marad, láthatatlanul lakik, alszik, jár a dobozában. A doboz elkészítése egyszerű (részletes útmutatást kapunk hozzá), s dobozemberré válni is egyszerű, sőt csábító. Íme, egy példa: A-úr légpuskával kergeti ugyan el az ablaka alatt tanyázó dobozembert, de amikor új hűtőszekrényt vásárol, nem tud ellenállni a pompás nagy doboz kísértésének, előbb csak kipróbálja, aztán maga is dobozemberré válik. Az elbeszélő személye lassan mintha megvilágosodna: ő a légpuskával meglőtt dobozember; de amikor a kórházban az orvos meg akarja tőle vásárolni a dobozát, minden összezavarodik - többé nem lehet tudni, hogy három-négy dobozember közül ki az igazi, ki az áldobozember.
bánni. Ügyesen forgatják a kést, tudják, mit kezdjenek a szeméttel. És mivel átélik a gyermekszülést, mintha bensőségesebben kötődnének élet és halál egész folyamatához, ezért bírják idegekkel mindezt. Imai nevetve gondolt arra, hogy szinte minden nő rendelkezik ezekkel az adottságokkal – még a saját felesége is."
tok. Egyetlen bejáratánál őrtorony magasodik, ahol egy tengelye körül forgó gépfegyver mellől egy milicista lány fürkészi a kihalt tájat, amelyet kísértetiesen pásztáz egyre-egyre a fényszóró sugara. Hol vagyunk? Koncentrációs táborban? Vagy csupán egy védett körzetben, ahol tudós férfiak a halálos kimenetelű agyvelőgyulladás ellenszerét kutatják? A regény valamikor a nyolcvanas években játszódik az Egyesült Államokban. A swifti képtelen helyzet a következő: ismeretlen vírusú agyvelőgyulladás pusztít, és a járvány halálos minden nemzőképes férfira. A nők az élet minden területén átveszik a hatalmat, a köztársasági elnök pedig egy férfigyűlölő nő lesz, aki a látszat kedvéért beleegyezik, hogy egy nagy gyógyszergyár védett területet létesítsen a betegség ellenszerét kutató tudós férfiaknak. A kutatócsoport vezetője Martinelli doktor, aki, miközben társaival az emberi faj fennmaradásáért küzd, a nők között is szövetségesekre talál, és megindul a tragikomikus, fordulatos, szövevényes küzdelem...
t, messzemenő következtetésekkel – egy jó csapat tolmácsolásában, melynek tagja A Hiram-kulcs című bestseller társszerzője. 
