Rory Clements - Mártír
1587-ben I. Erzsébet birodalmában zűrzavar uralkodik. Csak idő kérdése,
hogy a spanyolok mikor állnak bosszút és Stuart Mária fejét is bármikor
lecsaphatja a hóhér. A viharos események középpontjában John Shakespeare
áll, Erzsébet kémszolgálatának fő hírszerzője, aki tudomást szerez
róla, hogy merénylet készül Francis Drake, az angol tengeri sárkány
ellen, aki rettegett hajóhadával együtt a kikötőben tartózkodik. Ha
Drake meghal, Angliának vége: a spanyolok lerohanják. A pletykáktól
terhes Londonban dolgozó Shakespeare nem könnyen igazodik ki a nyomok
között. Aztán egy zugnyomdában megtalálják egy fiatal arisztokrata nő
megcsonkított holttestét, Shakespeare pedig tudja, hogy olyan politikai
darázsfészekbe nyúlt, ami vele is végezhet, ha nem vigyáz. A királyi
udvar fenséges és szövevényes pompájától Őfelsége flottájának kecses
vitorlásán át a Southwark buja bordélyaiig Shakespeare sok helyen
megfordul, és kénytelen belátni, hogy a látszat gyakran csak látszat,
mögötte a valóság egészen mást mutat. Rory Clements nagysikerű
történelmi krimije a Tudorok című tévésorozatból és C. J. Sansom Matthew
Shardlake-sorozatából ismert korba vezeti el az olvasót kivételes
felkészültséggel és feledhetetlen izgalmakkal.
No comments:
Post a Comment
Note: only a member of this blog may post a comment.